- Daisy ideje felkelni! - majd benyitott - Hahó lustaság, hasadra süt a nap!
- De nincs is fenn a nap! - erre a mondatomra elhúzta a sötétítőt - Na jó, talán mégis... - hunyorogtam a szemembe sütő nap miatt. Miután apa kiment elkezdtem öltözni.
Lent amerikai palacsinta várt és abból kiindulva, hogy drága nagyapámon láttam csak kötényt valószínűleg az öreg Drake lángjában sült, mivel papa csak a sárkányával együtt képes bármi ehetőt is összehozni. Leültem a konyhapulthoz és nekiláttam a palacsinták elkészítéséhez és megevéséhez. Papa már evett - ezt Drake mutogatta el nekem az ablak túlsó oldaláról - így apának 4 juharszirupost magamnak pedig 3 csokis- és áfonyasziruposat készítettem. Miután megreggeliztem papa még ellátott egypár tanáccsal:
- Mikor keresed a sárkányod a szívedre és a megérzéseidre hallgass, az eszedre ne! - Eközben apa csak hitetlenkedve bámult papára, igen apa sima átlagember, neki nincs sárkánya, így ezt nem értheti. Mikor felvettek kicsit sajnáltam is apát, mivel ő azt szerette volna, hogy normális iskolába járjak. De Drake olyan nagy hatással van rám kiskorom óta, hogy én is szeretnék egy sárkányt. Csodálatos lehet repülni... Nagy elmélkedésemet a rezgő telefonom szakította meg a zsebemben, beállítottam rajta még tegnap este, hogy jelezze mikor kell elindulnom. És milyen jól tettem! Gyorsan elbúcsúztam még apától és papától, majd elindultam a metróhoz. Hamar odaértem a legközelebbi 2-es metró megállóhoz. Na igen, a 2-es metró az a metró ami a városban lényegében mindenütt megáll. A levélben azt írták, hogy az utolsó kocsira kell felszállni a 8:43-kor ideérkező szerelvényen. És még azt is, hogy ennek a kocsinak az oldalán halványan olvasható lesz a "Castleschool" felirat. Hát oké.. most 8:41 van, szóval még várnom kell. Mivel ez az utolsó állomás a végállomás előtt, így nem sok ember van itt, viszont láttam egypár velem egykorút is. Szóval ők lesznek az osztálytársaim...
És pontosan 8:43-kor befutott a metró, ahogy írták az utolsó kocsi oldalán olvasható volt, hogy "Castleschool". Gyorsan szálltunk fel, mert hamar záródtak sz ajtók. Az ajtó záródása után még hallani lehetett a másik kocsiból átszűrődő diszpécserhangot.
- Sziasztok! Louis Ozon vagyok, a kilencedikesek, azaz a ti osztályfőnökötök, mellettem pedig Sasha Novgorod tanárnő, az osztályfőnök-helyettesetek. - Mutatkozott be a rövid, barna hajú, meleg tekintetű, viszonylag eléggé magas férfi, és mutatott a mellette lévő komor, hosszú haját szoros copfba fogó nőre. Mindkettő ismerős volt nekem valahonnan.
- Mivel ez az utolsó megálló az iskola előtt, így mindenkinek itt kell lennie, de azért ellenőrizném a névsort. Tehát, akik még nem szálltak fel - kezdte Ozon tanár úr - Lily Green?
- Itt vagyok! - szólalt meg egy zöld hajú lány. Na igen, ebben az iskolában nincs szabály az öltözködésre vonatkozóan. Ezután nem igazán figyeltem, de az feltűnt, hogy már egyre kevesebben vagyunk. Végül csak én és a tanárok álltunk a metrókocsi elejében, a többiek már a metrókocsi végében ültek.
- Daisy Deer? - nézett rám Novgorod tanárnő.
- Igen?
- Akkor mindenki megvan! - csapta össze a kezében tartott naplószerűséget Ozon tanár úr - Gyere, ülj le te is.
Miután elindultam rengeteg féle embert láttam (na és persze hajszínt). Már csak egyetlen egy hely maradt, az is a metrókocsi legvégében. A könyvmolysrác aki mellé végül leültem eléggé érdekes egy könyvet olvasott: "A sárkányok eredete és jellegzetességei". Ohó! Szóval valaki előre tanul...na jó! Lehet, hogy mégsem egy sima könyvmoly ül mellettem, ő egy okos könyvmoly! Megvan kivel kéne jóban lenni...
- Szia, Daisy vagyok! - köszöntem rá.
- Hello - fordult felém - én Marco vagyok! - mosolyogva nézett a szemembe. Hé! Ez nem fair, én is ilyen zöld szemeket akarok!
- Mi az? - nézett rám kissé zavartan, de még mindig mosolyogva.
- Én is ilyen zöld szemeket akarok! - válaszomra elröhögte magát - Amúgy jó könyv?
- Ó, ez? Hát érdekes, de már a javát megjegyeztem, így kezd unalmassá válni.
Ekkor újra megnéztem a könyvet, most már a vastagsága és a betűk mérete érdekelt.... Ó te jó ég! Néztem elképedten hol a könyvre, hol a még mindig mosolygó Marcora. Ez rohadt vastag egy könyv, ennek a javát megjegyezte? Mégis milyen agya van ennek a srácnak? Hihetetlen, én egy oldal lényegét sem tudnám megjegyezni... Újra Marcora emeltem a tekintetem, de ekkor megláttam a metró első kocsijait amint a felszín felé mennek....de akkor mi hova megyünk?
- Kapaszkodjatok gyerekek, rázós rész jön! - szólt Ozon tanár úr, és abban a pillanatban, hogy a mondat véget ért, a metrókocsi rázkódni kezdett. Az elején meg enyhén, de a végere már hihetetlenül felerősödött. Majd a rázkódás egyik pillanatról a másikra hirtelen abbamaradt, és besütött a...nap? Ekkor vettem csak észre, hogy a levegőben vagyunk. Kinéztem az ablakon, és a távolban megláttam egy kastélyt ami egyre közelebbinek látszott, valószínűleg azért mert felé haladtunk...lenéztem és észrevettem amint a sín darabjai a metrókocsi végétől elé mennek, - kicsivel az alatt a sínpár alatt amin mi haladtunk - körülöttük észrevehető volt a sárkánymágiára utaló halvány fény.
- Egyszer mi is így fogunk iskolába járni! - mutatott Marco csillogó szemekkel az éppen mellettünk elhaladó sárkányra és diákra. Szóval ő is a sárkányok imádója. A metrókocsi hirtelen megállt, minket meg kitereltek tanáraink.
- Sziasztok gyerekek! Köszöntelek titeket az iskolában! Oscar Donwer vagyok, az iskola igazgatója! - És ekkor tekintetével megtalálta azt akit eddig keresett, majd megállapodott rajta. Követtem az igazgató tekintetét és...Marcohoz jutottam. A fiú mellé álltam, néztem egy kicsit őt, majd az igazgatót, és megint őt. Ezt még 2x megcsináltam, majd rákérdeztem:
- Mit is mondtál mi a neved?
- Marco, Marco Donwer. - suttogta. Ohó, tudtam én! Rokonok!
- A nagyapád? - Tippeltem a koruk alapján.
- Majdnem. A nagyapám öccse. És neked?
- Hmm? - nem értettem mit akar elvégre nekem nem rokonom a diri...
- Mi a teljes neved?
- Daisy Deer - Sejtettem, hogy ezzel semmit se fogok mondani neki, de meglepő választ kaptam.
- Deer nevű sárkánylovas még sehol sem végzett. Akkor te csak félig vagy sárkánylovas?
- Igen. Te fejből tudod az összes sárkánylovas nevét? - döbbentem meg. Vajon mit nem tud?
- Igen. Szóval mi édesanyád neve?
- Anne Cloudy. - És ezzel el is mondtam mindent amit anyáról tudok. Na jó, van amit még mesélt róla apa és papa, de ez akkor sincs rendben! Hangomon is érezhető volt, és észre is vette ezt Marco.
- Mi történt? - kérdezte halkan.
- 2 napos voltam mikor lelépett a kórházból minden szó nélkül, eltűnt. Apa mikor reggel bejött, hogy hazavigyen minket anya már sehol sem volt. Apa felhívta papáékat, hogy nem ment-e hozzájuk, de ott se volt. Mi akkor láttuk őt utoljára.
- Ezután mi történt? - kérdezte most már teljesen rám figyelve, és az igazgató beszédére ügyet sem vetve.
- Apával odaköltöztünk anya szüleihez. Ők hárman neveltek engem fel. Mama 7 éves koromban halt meg. Azután ideköltöztünk, és most már csak ők nevelnek. Ja, és az öreg Drake. - Megmosolyogtatott Drake emléke, ezt Marco is észrevehette.
- Ki az a Drake?
- Papa sárkánya. - Válaszoltam természetesen, ekkor mint akinek felgyulladt a fejében az a bizonyos villanykörte olyan fejet vágott és tette fel kérdését:
- Hogy hívják a nagyapádat? - Szerintem ekkor mát tudta a választ, de azért megerősítettem a feltevését.
- Steven Cloudy. - válaszomra elképedten bámult rám, elvégre, hogy lehet egy olyan nagyszerű embernek, ilyen jelentéktelen unokája?
